Milyen szempontokat mérlegeljünk egy régi lakás felújítása során?

Egy régi lakás felújítása rengeteg előzetes tervezést és gondos munkát igényel, ezért mindenképpen célszerű ehhez a feladathoz olyan generálkivitelező cég segítségét igénybe venni, aki profi a területen. Mutatjuk, melyek azok a fő tevékenységek, amelyekkel mindenképpen érdemes számolni!

régi lakás felújítása

A régi lakás felújítás – Amit a tervezésről tudni érdemes

Abban az esetben, ha egy általános generálkivitelező céget bízunk meg a munkálatokkal, számítsunk rá, hogy a lakásfelújítás teljes folyamatát felügyeli majd a bontástól egészen a sitt elszállításáig. A munka során számos szakember hozzáértő munkájára és figyelmére van szükség, így a generálkivitelező cég a projektmenedzser szerepét is betölti.

A tervezés mellett át kell gondolni a munkarendet, majd a folyamatok összehangolás után megkezdődhet az aktív tevékenység.

 

Fontos tudni! Mivel a lakásfelújítás során a bontástól az utolsó simításokig egymásra épülnek a munkafolyamatok, így elengedhetetlenül fontos, hogy minden lépést profi szakemberek végezzenek. A minőségi munka, és a minőségi alapanyag szintén fontos alappillérei annak, hogy egy lakásból valódi otthon váljon.

 

Milyen lépésekkel kell mindenképpen számolni?

A teljes körű felújítás azt jelenti, hogy nem csak parkettacserére vagy falfestésre kerül sor, hanem egy mindent átfogó felújítás vár ránk. Ennek a lépései a következők:

  • Bontás: A munka mindig a bontással kezdődik, ekkor a csempét, padlólapot, és a tapétát is eltávolítják. Ha a parketta nem csak felújításra, hanem cserére is szorul, természetesen erre is sor kerül, ahogyan új ajtók és ablakok beépítésére is. A törmelék egy helyre kerül, azokat a bútorokat pedig, amelyek a lakásban maradnak, fóliával szükséges megvédeni a portól.
  • Ajtók, ablakok felmérése: A bontást az ajtók és ablakok felmérése követi. Fontos tudni, hogy kizárólag gyártott ajtókat célszerű beszereltetni, mert ezeknél figyelembe veszik a megfelelő falvastagságot is.
  • Villanyszerelés: A vezetéket és biztosítéktáblát egészen a biztosítéktábláig szükséges lebontani, így épülhet ki egy teljesen új villany-, és gyengeáramú rendszer. A kapcsolók és konnektorok helyét minden esetben a tulajdonossal szükséges egyeztetni.
  • Víz, gáz, fűtésszerelés: Minden lakásfelújítás esetén szükség van a falban lévő és a falon kívüli víz és csatorna vezeték ellenőrzésére. Szükség esetén a cserére is. A meglévő szaniterek bontása, a víz, csatorna, fűtés, radiátorok, egyéb szerelvények kiállásának szerelése, a csempézés és szerelvényezés szintén a munka részét képezik.
  • Csempe és padlóburkolás: Amikor készen vannak a vízszereléssel kapcsolatos munkálatok, kezdődhet az aljzat és/vagy falkiegyenlítés, vakolás, betonozás. Minden esetben kizárólag minőségi alapanyaggal szabad dolgozni. Csempeválasztásnál sok esetben célszerű lakberendező segítségét kérni.
  • Szobafestés, tapétázás, mázolás: A falfelületek előkészítése, illetve igénytől függően a falfestés, vagy a tapétázás a villanyszerelés után kezdődhet meg.
  • Parkettázás, csiszolás, lakkozás: A parketta kiválasztását akár sokkal korábban is megtehetjük, mint ahogyan magára a parkettázásra sor kerül. Rengeteg típus közül választhatunk, de minden esetben fontos, hogy szakember véleményét is kikérjük a kérdésben. Ha a régi hagyományos parkettát megtartanánk a lakásban, feltehetően csiszolásra és lakkozásra mindenképpen szükség lesz.
  • Sitt elszállítása: A munka akkor még nem fejeződik be, ha a keletkezett szemét és sitt elszállításra kerül. Ezután egy profi cég alaptakarítást végez, majd a lakást készen, időre adja át.

 

Mennyibe kerül egy régi lakás felújítása?

Erre kérdésre természetesen nem lehet fix választ adni, amely minden lakásra érvényes, hiszen az árajánlat elkészítéséhez pontos, és részletes információkra van szükség az ingatlan alapterületét, a belmagasságot, az elvégzendő feladatok felsorolását, és az ingatlan jelenlegi állapotát illetően.

Cégünk éppen azért, hogy ügyfeleinket ne érjék kellemetlen meglepetések, a személyes helyszíni felmérést megelőzően minden esetben ingyenes, hozzávetőleges árajánlatot ad, telefonon vagy emailen. A szükséges információk birtokában már egy hozzávetőleges nettó árat tudunk adni, ami nagyjából 10-15% eltéréssel, pontosan meghatározható.

 

Fontos! A személyes felmérés során egyeztetünk az elvégezni kívánt munkákról, kérdés, vagy bizonytalanság esetén ötletekkel szolgálunk, és pontosítjuk, hogy mennyi idő alatt tudjuk garantáltan elvégezni a munkákat. Ezután 36 órán belül email-en küldjük az írásos árajánlatot, amely tartalmaz minden fontos információt.

 

Örökérvényű szabály egy régi lakás felújítása előtt, hogy alaposan gondoljuk át, melyik generálkivitelező cégre esik a választásunk. Az elsődleges szempont minden esetben a szakértelem, a minőségi alapanyag és a precizitás kell, hogy legyen.

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot!